Az élet csupa meglepetés, nemdebár? - puffogtatták sokszor és sokan, de természetesen ez rám nem vonatkozott.
Éltem a kis életem, tudtam, hogy merre tartok, élveztem minden pillanatát a nagyvárosi létnek. Egy kicsi, belvárosi sminkstúdió, klassz éttermek és a sosehalunkmeeeeeeg érzés után férjhez mentem, született két gyönyörű kisfiam, és elköltöztünk a városból.
Barokkos túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy szerettem.
Kapkodva, szédelegve, totálisan elveszetten pörögtem, mint egy megveszett búgócsiga, fél lábbal a régi, fél lábbal az új életben, amikor kiderült, hogy mellrákom van.
Volt.
Már csak volt.
És hogy soha-soha ne kelljen többé kemóra mennem, sugárkezelést kapnom és elajándékozni a méregrdága samponomat, meg kell tanulnom élni. Jól élni. Lassabban, de többet élni.
Fogalmam sincs, hogy sikerül majd:)
Most épp erről szól a blog.
Bejegyzések
